Már nem divat a lélek.
Minden a külső. A fiatal nők legalább 60 %-a egy séma alapján akar kinézni, mintha valaki rámutatott volna egy példányra: ez a prototípus! Aztán elkezdődött a gyártás, létrejöttek a patent-nők! Patent legyen a haj, a bőr, a mell. Ha nem elég nagy, akkor a plasztika majd segít. Ezek a gyártmányok beprogramozott érzésekkel rendelkeznek, pont akkor mosolyognak, amennyit és amikor kell, a csípőjük ütemre jár jobbra-és balra, és a karjuk teherbíró képessége úgy lett kifejlesztve, hogy a kis Gucci táska súlyát, amelyben a 20 évvel minimum idősebb pasi pénze a legnagyobb teher, tökéletesen elbírja. Kicsit sem butácskák, pontosan tudják, mikor és hova kell betopogniuk a 15 centis sarokkal, hogy ellátáshoz jussanak. Igényeik nem nagyok: legyen pénz, autó, és ne kelljen dolgozniuk. A patent-nő ezért naponta annyit képes munkálkodni a külsején, amennyit csak szükséges. Ezeknek a nőknek nem kell lélek: eleve eladják.
Akiknek nem tetszik az adott séma, és nem követik a patent-nő trendet, azok egész nap azon vannak, hogy a karrier és munkaterületen minél nagyobb eredményt érjenek el. Pénzt keressenek. És ezért bárkin képesek átlépni az ügy érdekében. Önzőség a helyes szó. Csak nekem, mindent ide, elém, másnak ne jusson, nem érdekel a másik.
Akkora a megfelelési kényszer, hogy egy olyan emberré válik a férfiak és nők nagy százaléka, akik egy idő után már magukra sem ismernek. Sok-sok elutasítás és megalázás után arra a következtetésre jutnak, hogy nem elég jók, nem elég szépek, nem elegek semmiből sem. Kevesek, úgy ahogy vannak. Elkészítenek maguknak egy álarcot, amit minden reggel felvesznek indulás előtt, olyan emberekre mosolyognak, akit kevésbé sem kedveltek eddig, csak hogy ne nézzék le őket, úgy kezdenek el beszélni, ahogyan régen sosem, hirtelen olyan hobbijaik lesznek, amiket annak idején ki sem próbáltak volna önszántukból, és mindezt azért, mert azt hiszik, ez a menő, és önmagunknak lenni ciki. Egy teljesen más ember lesz belőlük szépen lassan, fokozatosan, olyan, mint az, aki el akarta taposni őket. Egyszerűen szörnyű.
Átkonvertáltak lesznek. Elveszítik magukat. A lelküket.
És nem is hiányzik nekik többé, mert úgy érzik, tartoznak valahova…a lelketlen többség tagjai lettek.
Kevés az olyan, aki még megtartotta magának azt a lelket, amivel született, aki nem követ semmilyen trendet viselkedés terén, és nem hódol be az elfogadottnak. Deviáns lenne? Szerintem nem. Egyszerűen csak megmaradt embernek, saját célokkal, vágyakkal, gondolatokkal, és stílussal. Bár ebben a világban már szinte a dinoszauruszok szintjén állnak, mégsem haltak ki. Még van olyan, aki segítőkész, békét és szeretetet sugároz, nyújtja a kezét, ahelyett hogy ellökné a tiédet, és a semmiért cserébe képes segíteni. Akinek könny csordul a szemébe, ha igazságtalansággal találja szembe magát, akinek nem az számít, mennyi pénz van a tárcádban vagy a bankszámládon.
Akinek még van lelke. Aki még megmaradt embernek. Isten óvja meg őket, mert amíg ők vannak, addig van remény, hogy nem gépiesedünk el, nem hagyjuk, hogy a cél, amiért születtünk, elhalványuljon, majd el is tűnjön teljesen.
Igen, a férfiakra egy másik írásban is kitérek majd, most kizárólag a nőket vettem bele. Sajnálatos módon, aki nem ilyen nőt keres, annak tudnia kell, hol keresse ezeket a ritka példányokat. Mert a rosszul megválasztott környezetben nem találod meg őket. Nyitottnak kell lenni, és tisztelni a nőt, és ha megtalálod azt, aki igazán megfog a valódiságával, akkor udvariasan randira hívni, fokozatosan átjárni az ismerkedés minden fázisát, hogy valami igazi szülessen belőle.
És aki nem ilyen nőt keres? De a pasik is hasonlóan “elgépiesednek”. Konditerem, szolárium, grafikus frizura, arcszőrzet… Csajokat sem irigylem. 🙁