A bor megtette a hatását. Amíg Deb a menedzsere hívását várta, legalább háromszor engedte ki Harcost a szabad levegőre, megivott három pohár bort, és megírt öt teljes oldalt a készülő könyvéhez, miközben a telefonja kijelzőjét nézegette.
Aztán eszébe jutott, hogy nem is vacsorázott, és eltéve a borosüveget, elővette a hűtőből az előre elkészített milánói alapot, majd feltett egy kisebb lábasban vizet forrni a spagettinek. Harcos csak ült a konyha bejáratánál, és csendben figyelte a gazdáját, reménykedve, hogy neki is jut néhány finom falat.
Deb bekapcsolta a pulton lévő kis Philips magnót, amelyből rögtön felcsendült Vivaldi ismert Négy évszakja. Kinézve az ablakon látta, hogy egyre jobban sötétedik, úgyhogy elindult, hogy beriassza a házat, és ellenőrizzen minden zárat.
Először a bejárathoz ment, hogy benyomja a kódot, majd a hátsó kijárathoz és leellenőrizte, hogy benne van e a kulcs, majd kétszer lenyomta a kilincset, biztos, ami biztos. Bár ezt az ajtót ritkán használta, mégis megnyugtatta a tudat, hogy két be- és kijárat van a házban.
Aztán a nappali, a konyha, a fürdő és a hálószobája ablakainak mind a két zárját bepattintotta a helyére, majd a távirányítású redőnyöket is lehúzta.
Felkapcsolt néhány éjjeli lámpát, majd visszament a konyhába, hogy beletegye a tésztát a forró vízbe. Épp egy tányért vett ki a szekrényből, amikor villogni és rezegni kezdett a telefonja. Deb nagy levegőt vett, majd megnyomta a zöld gombot.
A lány nagy adag tésztát tett a tányérjára, majd szósszal és sajttal koronázta meg. Lecsípett egy levélkét a pulton lévő friss petrezselyemből, és az étel tetejére helyezte. Aztán elindult, hogy Harcosnak is összerakjon egy adagot.
Debóra épp a kutya elé tette a vacsorát, majd mint akit áramütés ért, rögtön felegyenesedett a hír hallatára.
Márti nagyot sóhajtott.
Másnap reggel a lány már hét órakor fent volt, és kint ült a mólón. Csak figyelte a vizet, a kezében egy csésze kávéval, és néha hátra sandított, hogy megnézze, Harcos merre kószál. Általában sosem ment látótávolságon kívülre, így nyugodtan megengedhette magának az álmodozást.
A mindene volt az a birtok. Mindig is erre vágyott, már kislányként is, szinte látta maga előtt, hogy milyen lesz. Sosem gondolta volna, hogy ennyire vágyik majd a víz közelségére, de végül is ez csak még vonzóbbá tette az amúgy sem csúnya házat, és a vele járó erdőt. Tudta jól, hogy mindezért keményen megfizetett, bármerről is nézzük, és ezért még jobban meg tudta becsülni. Pont ezért érezte szinte már a részének. Számára ez nem csak egy otthon volt, ahol álomra hajthatta a fejét, nem csak egy hely volt, ahol nap mint nap, évszakról évszakra valami újat fedezett fel, nem csak a munkahelye volt, ahol a regényeit írta, hanem maga a megvalósult álom, amiről azt hitte, mindig is az marad.
Épp ezért nem szívesen engedett be ide senkit, szerette volna megtartani magának, úgy, ahogy van. Persze tudta, hogy Mártinak rengeteget köszönhet, és őt mindig is szívesen látta. Tudta, hogy nélküle mindez most nem lehetne az övé. Így a munkát is muszáj lesz elvállalnia Viktorral, bármennyire is nem lesz ínyére a dolog, és legyen akármilyen pesti celeb majom, vagy simára borotvált bunkó. Majd legfeljebb azon lesz, hogy minél hamarabb megírják azt a történetet, és aztán ki ki mehet a saját dolgára.
Deb megitta az utolsó korty kávéját, és épp készült visszamenni a házba, amikor meglátta, hogy egy fekete Chevrolet kanyarodik be a széles úton a ház felé.