Hogyan tudnék élni nélküled?

Tudnék nélküled élni. 

Elmennék a munkába, mosolyt erőltetve magamra mutatnám a világnak, hogy jól vagyok, hogy velem bármikor lehet jókat beszélgetni, hogy nekem ellehet mesélni a hétvégét, az unokák látogatását, hogy milyen volt a vasárnapi ebéd az anyóséknál. Rám lehet bízni feladatot, sőt, magamtól vállalnám a plusszt, csak hogy ne kelljen rád gondolnom, és arra, mit lett volna ha. 

A szupermarketben mosolyognék az eladóra, és segítenék levenni az idős néninek az akciós mosóport. Aztán vidáman válaszolgatnék a kérdéseire, kínosan kerülve a ,,van-e már családod?” témát, és megpróbálnám nem elsírni magam, amikor elmond minden fajta szépnek. Talán még a dupla csomagolású termékeken is megakadna a szemem, amelyek aztán gúnyosan emlékeztetnének, hogy már nem vagy.

Még az is lehet, hogy találnék magamnak egy új hobbit, belevetném magam egy holt nyelvbe, vagy megtanulnék gitározni. Zumbára járnék, mert az most úgyis divat, és letesztelném, hogy működik a jobb agyféltekém. 

Otthon sem unatkoznék egymagamban, szétnevetném magam egy-két vígjátékon, főznék magamnak finom spagettit vacsorára, gyertyafényt is varázsolnék hozzá, hogy meglegyen a síráshoz a megfelelő hangulat. Aztán könnyekkel együtt nyelném a tésztát, rájönnék, hogy nem is vagyok éhes, és kidobnám az egy órás munkát, hogy a szemetes táplálkozzon vele azzal a féltucat zsebkendővel együtt, amit elhasználtam.

A zuhany alatt dúdolgatnék, szépen csengő dalokat, de úgyis mindegy, hiszen mind rád emlékeztetne, amit szeretek.

Álmomban a párnát ölelném, nosztalgiáznék arról, ami elmúlt, de semmihez sem fogható. Nem tudnék aludni sem bizonyára, de ha tiszta az ég, szép tud lenni éjfélkor a Hold. 

Így eltelnének a napok, végül megszoknám, hogy nem vagy, és lassan olyan lesz, mintha nem is léteztél volna.

Bizonyára menne. Sajgó szívvel, de élnék tovább. Csak mindig hiányozna belőlem egy rész, egy nagyon is fontos rész, amely nélkül olyan lennék, mint egy kis madárka, aki elhagyta a fészkét, és csak repül és repül, hátha újra otthonra lel. De már sosem találnék ugyanolyan fészket, mint amilyen veled volt. Mert a Te közeledben az otthon nem csak meleg, nem csak harmónikus és jóleső, hanem tiszta is. Akár a víz tükre, olyan sima, melybe ha belenézek, önmagamat látom. 

És enélkül nem akarok élni.