Viktor bekanyarodott a ház elé, s miközben leállította a motort, a szeme sarkából már látta, hogy a nő lassan odaér. Már messziről figyelte, ahogy szép komótosan elindul a kockás plédjével a hátán, a lába körül pedig egy aranyos kis kutya ugrándozott.
A férfi elvette a fekete bőr aktatáskát az anyósülésről, és kiszállt az autóból. Először megragadta a szemét a ház homlokzata, de aztán eszébe jutott, hogy a lány jobban érdekli, és megkerülte az autót, hogy a kezét nyújtsa.
-Helló. Schneider Viktor vagyok. – nézett egyenesen a nő barna íriszébe, és szinte beleveszett a mélységébe.
-Kiss Debóra. – a férfi keze meleg volt, és erős. – Nem gondoltam, hogy ilyen korán ideér.
Viktor futólag végigpillantott a lány szürke szabadidő nadrágján, és az egyszínű fekete felsőn.
-Remélem nem bánja. Még sok dolgom lenne ma.
Debóra elindult befelé a házba.
-Igen, nekem is.
A férfi valahogy nem tudott hinni ennek, de nem szólt, követte a lányt, és megcsodálta a kőburkolatot, ami kis folyosóként vitt a házhoz. Bent is tökéletes látvány fogadta. A nappali, ahova beléptek világos és tágas volt, kényelmes és nőies bútorokkal berendezett. A hosszú kanapéra legszívesebben azonnal leheveredett volna és betakarta volna magát a kockás pléddel, amit Debóra épp visszarakott a szélére.
-Reggelizett már? Kávét is készíthetek. Vagy akár teát.
Mivel a lány kissé nyugtalannak tűnt, bár ezt nagyon próbálta leplezni, Viktor küldött felé egy bátorító mosolyt.
-A kávét elfogadom. Tejszínnel, két cukorral, ha lehet.
Debóra bólintott. – Kérem, addig foglaljon helyet- mondta, azzal balra tartott és eltűnt a konyhában. A férfi nem ült le, inkább letette a táskáját a kanapéra, és körbesétált.
Semmi cicoma, semmi felesleg. Pont annyi, amennyi kell. Az arany színű vázák tökéletesen kiegészítették a díszpárnák sötétebb, rozsdás színét, és a ház fa anyagát. A kandalló hívogató volt és aranyos, de nem volt kép a tetején. Ami azt illeti, egyetlen családi vagy személyes kép sem volt a falon, kivéve azt az egyet, ami a kanapé felett lógott, és egy havas tájat ábrázolt.
A nő visszatért a kávéval.
-Tessék. Remélem nem túl forró. Ha édesebbre kéri, teszek még bele.
Viktor belekortyolt a gőzölgő folyadékba, és miközben ivott, hosszan nézett a nő szemébe. Debóra keze megremegett, és hogy kilépjen a kényelmetlen helyzetből elindult, hogy leüljön a kanapéra.
– Kérem, foglaljon helyet. – mutatott a vele szemben lévő fotelre. Bár egy dohányzóasztal is éket vert közéjük, és túl nagynak érezte a távolságot, Viktor helyet foglalt a fotelben.
-Nagyon szép az otthona. Nagyon hívogató.
-Köszönöm. -mosolyodott el a nő, és festetlen körmeivel végigszántott a haján. – Nos, az ügynököm szerint van egy ajánlata számomra.
Több is lenne.- gondolta Viktor, de lenyelte a megjegyzést. Megköszörülte a torkát, és letette a csészét a dohányzóasztalra.
-Először is el kell mondjam, a legutóbbi könyve egyszerűen magával ragadt. Ahogy Viktória menekülését írta le, és az agonizálását miközben próbált kiszállni az üzletből, amibe keveredett…egy két oldalnál a könnyeimmel küszködtem.
-Hogy jutott a kezébe a könyv? -kérdezte a lány halkan.
-Tudja, a legtöbb könyvesboltban kapható.
Debóra eleresztett egy félmosolyt, aztán újra visszatért az arcára a megjátszott nyugodtság.
-Úgy értem, hogy Ön egy sci-fi író.
-Kaptam az öcsémtől. Megvette, elolvasta, és úgy gondolta nekem is el kell. Eléggé adok a véleményére ezen a téren, ő a legfőbb kritikusom. És márpedig ha ő azt mondja, hogy valamit el kell olvasnom, akkor el is fogom. Nem bántam meg. Aztán pedig- vette újra a kezébe a kávéját,- egyik gondolat követte a másikat. Tudtam, hogy dolgoznom kell magával.
Debóra fészkelődni kezdett, majd hirtelen megnyugodott amikor bejött a kutyája a résnyire nyitva hagyott ajtón és kikunyerált magának egy fülvakargatást. Viktor eddig észre sem vette, hogy nyitva van az ajtó, esküdni mert volna rá, hogy behúzta maga után. Aztán megragadta a szemét a háromféle zár, ami az ajtóra volt szerelve.
-Általában, sőt, mindig egyedül dolgozom. – szólalt meg a lány. -Nem szeretem Pestet, szóval abban biztos vagyok, hogy nem hagynám el a házat a munka kedvéért sem.
-Higyje el, a regény, amin a fejem töröm szerintem hatalmas siker lenne az ön kriminál érzékével és az én sci-fi múltammal. Szinte látom magam előtt a polcokon.
-Nem tudom, hogyan tudna ez működni. – mondta a lány, és hagyta, hogy a kutyája felugorjon hozzá a kanapéra.
Viktor felállt, és kivette a táskájából a regény vázlatát, majd odavitte a lányhoz és átnyújtotta. Debóra hátradőlt és úgy vette el a papírokat. A férfi meglátta a nő szemében a pillanatig felvillanó…félelmet? Igen, ez bizonyosan az volt, mert arra késztette, hogy visszaüljön a helyére.
-Olvassa el, Debóra. Aztán hívjon, ha meggondolta magát a munkával kapcsolatban. Nagyon rugalmas vagyok, biztosan kitalálnánk valamilyen megoldást, hogy együtt tudjunk dolgozni. És tekintve, hogy Ön nem érezné kényelmesnek, hogy a városban dolgozzon, hajlandó lennék akár egy kijelölt helyen is írni. Számomra nem kell más, csak egy kis nyugalom, és egy jó adag kávé.- mosolyodott el, de a lány nem nézett fel, tovább vizsgálta a vázlatot. Egy perc múlva felpillantott, és észrevette magát, mennyire belefeledkezett. Ami az illeti, tetszett is neki, de ezt semmi pénzért nem mutatta volna ki.
-Rendben, átnézem és hívni fogom. Elkérhetem a számát?
A férfi felállt, és lefirkantotta a számot a táskájából előhúzott papírdarabra, majd odanyújtotta a lánynak.
-Hívjon bármikor, mindig be vagyok kapcsolva.
Várom a folytatást! 🙂