Hagyd abba! 4. rész

Viktor, amint este hazaért a csodás, tizedik emeleti lakásába, úgy érezte, muszáj kifújnia magát. Ledobta a bőrkanapéjára a táskáját, és a telefonját a mahagóni dohányzóasztalra tette, amit még Genfben vásárolt egy aukción. Aztán átvágott a nappalin, egyenesen a fürdőszobába. Levetkőzött, majd beállt a zuhany alá, hogy lemossa a nap fáradalmait. Hihetetlen érzés volt, ahogy a forró víz folyt le a bőrén. Megmosta sötét, fekete rövid haját, és közben azon morfondírozott, hogy mit mondhatott volna másképp az apjának, amivel nagyobb hatást tudott volna gyakorolni rá. Sosem akart ügyvéd lenni, de az apja kedvéért elvégezte a jogi egyetemet. Világ életében tudta, hogy írni akar, szinte a génjeiben volt. Számtalan estét töltött az egyetemi évek alatt is azzal, hogy a vizsgákra való tanulás helyett inkább vázlatokat írt. Ha kipattant valami a fejéből, egyszerűen muszáj volt leírnia, különben rögtön jött valami más, ami kiverte a fejéből. Persze, a nők. Átkozottul dögös nők jártak az egyetemre, és bár sosem volt pár hónapnál több ideig senkivel, azért azzal, akivel éppen együtt volt, mindig tisztességesen bánt. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy sosem találta meg azt, aki igazán felkeltette volna az érdeklődését, akiben meglett volna az a plussz, amit keresett. 

Kiss Debóra. Ahogy kiszállt a zuhany alól, hogy megtörölközzön, rögtön beugrott neki az arca. El kellett ismernie, hogy volt valami a lányban, valami, ami megfogta. Nem tudta, hogy az idegessége és ijedtsége, amit akárhogyan is akart, nem tudott titkolni, vagy a laza, senkinek meg nem felelni akaró természete, de valami azt súgta neki, hogy ki kell derítenie, mit titkol. Mert abban biztos volt, hogy titkol valamit. 

Viktor magára csavarta a törölközőt, és a tükörhöz sétált. Pár napos borostával az arcán, és a zöld szemei alatti karikákkal is félistennek néz ki. Legalább is a nővére, Jennifer ma ezt mondta neki , bár ő inkább egy megfáradt harminc éves írót látott, akire az apja mindenáron rá akarja erőltetni az akaratát.

Fogat mosott, és közben megállapította, hogy bár a hasán még mindig látszanak a kondizás eredményei, azért a két hónap kihagyás után illene meglátogatnia újra a termet. Végül is a bérletet nem hiába vette. 

Amint végzett a fürdőben, törölközőben odasétált az ablakhoz és csak nézte Buda fényeit. Nem tudta, mi lenne jobb neki, ha eleget tenne egy barátja meghívásának, és szombat este révén leugrana meginni pár sört, vagy azonnal lefeküdne aludni, hogy kipihenje magát. A legutóbbi könyve nagy siker volt, de látástól vakulásig dolgozott rajta, ami bizony azzal járt, hogy néha huszonhat órát is képes volt egyhuzamban, kisebb szünetekkel írni. 

Megszólalt a telefonja, de mivel csak sms volt, úgy döntött, majd később megnézi. 

Elsétált az ablaktól, és elindult a konyhába, hogy valami ehetőt nézzen magának. Mivel a hűtőben csak egy két konzervet, és egy lejárt szavatosságú joghurtot talált, úgy döntött, farmert és pólót húz, és üzent a barátjának, hogy hol találkozzanak. 

Egy órával, és négy szelet pizzával később Viktor már a barátjával üldögélt egy étteremben, és a kérdéseire válaszolgatott. Danit még az egyetemről ismerte, az első pillanattól nagyon jól kijöttek egymással. A vidéki fiú percek alatt felvette a nagyváros stílusát, és mindig volt egy jó vicc a tarsolyában.

• Na és milyen a csaj? – kérdezte a férfi vigyorogva.
• Érdekes. – felelte Viktor, és úgy döntött, nekiszalad az ötödik szelet pizzának is. – Van benne valami, amit nem lehet megmagyarázni. Hosszú barna haj, barna szem. Nagyon jó alakja van, de nem hinném, hogy sportol, szerintem genetika. És imádom a házát. Nagyon ízléses, de egyszerű. Van egy kutyája.
• Hát – kortyolt a sörébe Dani, – aki az állatokat szereti, rossz ember nem lehet. Tetszett neki a vázlatod? 
• Azt hiszem. – mosolyodott el a férfi. – Bár ő tipikusan az érzelmeit elrejteni akaró nő. Nehéz kitalálni, hogy mi jár a fejében. 
• Öregem, ismerem ezt a vigyort.- rázta meg az ujját Dani. – Meg akarod kapni. Viktor letette a pizzát, és hátradőlt.
• Nem ilyen egyszerű ez. Miután elolvastam a könyvet, azt éreztem, meg kell ismernem az íróját. Szakmai szemmel érdekesnek és magával ragadónak találom az írásmódját. Érted, hogy mit akarok mondani? 

Dani kortyolt egyet az italából, és intett a pult felé, hogy kérnének még egy kört.

• Igen, ez azt jelenti, hogy erre innunk kell. Voltál ma otthon?

Viktor felhúzta a szemöldökét.

• Bár ne tettem volna. Rég láttam Jennit, és Ákost, de a szüleimmel valahogy még mindig nem jutok dűlőre. Majdnem veszekedésbe torkollott az ebéd, de tudod milyen Ákos. Rögtön elsimította a dolgokat. 
• Az öcsédnek meg van még a barátnője? Hogy is hívják, Réka?
• Igen, igen, de ez most komoly. El akarja jegyezni. 

A pincér megjelent az asztaluknál, és lerakta a két pohár sört.

• Fél éve nem találkoztam vele, és máris nősülésre adja a fejét. Hát semmit sem tanult tőlem?
• Gondolhatod, hogy anyám azonnal a tárgyra tért. – Viktor megfogta a poharát, de nem ivott bele. – Mindent irányítani akar. Nősüljek meg, vigyem tovább apám munkáját. Mintha nem élnék meg eléggé abból, amit csinálok. Ezt szeretem, Dani. Mindig is írni akartam, és most, hogy ilyen mértékben kelnek el a könyveim, nincs is más út számomra. Sosem kértem tőlük, egy forintot sem, amióta elvégeztem az iskolát. Vettem egy saját lakást, autót, jól megélek és nem is vágyom többre. Nem akarok válásokkal és egyéb, számomra értelmetlen jogi ügyletekkel foglalkozni. Becsülöm a szüleimet, te is tudod, és tisztelem azt, amit csinálnak. 
• Sosem szeretted ha irányítanak. Még az órákról is állandóan késtél.- vágott közbe vigyorogva Dani. 
• Pontosan ezért szeretek írni. Abban nincsenek szabályok, úgy alakítom az eseményeket, ahogy nekem tetszik, és oda viszem a szereplőimet, ahova akarom. 
• Hát ha együtt fogsz dolgozni ezzel a Debórával, akkor már neki is lesz beleszólása. 

Viktor arca megváltozott a név hallatán, és ezt Dani is észrevette.

• Nagy pácban vagy. – jegyezte meg egyszerűen. Viktor kortyolt egy nagyot a söréből, és beletúrt a hajába. 
• Igen, én is azt hiszem.