Félhold 3/1

Jane kint állt a ház előtt egy bögre forró kávéval a kezében. Egy hatalmas sálat tekert a nyaka köré, és sapkát húzott a fejére, valamint még magára tekert egy vastag plédet is, nehogy megfázzon. Akármilyen csípős hideg is volt a hegyek között reggel, mindenképpen látnia kellett a tájat, a felkelő napot. Este érkeztek, már sötét volt, így először nézhetett körül. Megcsodálta a hósipka fedte hegytetőket, a völgyet, amelyben egy kis falu terült el és a zöldellő hegyoldalakat, amelyek közt vékony, élénk kék színű folyó csordogált végig, és egy nagy tóban kötött ki.

Akár egy festmény- gondolta a lány, és igyekezett nem gondolni rá, miért is van most itt. Nem üdülés ez, hanem bujkálás, mert megölt valakit. Valakit, aki fontos volt egy veszélyes embernek, és aki miatt most üldözőbe vették.

Paul elmondta, hogy kétnaponta jön majd hozzájuk valaki, hogy elmondja a fejleményeket. Csak személyesen, semmi telefon. A házban nem volt semmilyen elektronikai eszköz, amivel esetleg le lehet hallgatni őket, csak könyvek, és szerény körülmények.

Három ember tudott róla, hogy itt vannak, Paul főnöke, a hírnök, és a hírszerző, aki a maffia minden lépését figyelte. Ám Jane még így is rettegett tőle, hogy megtalálják őket. Még nem akart meghalni.

Annyi terve volt a jövőre nézve, és Elena megeskedte, hogy boldog életet él majd. Hogy lesznek gyerekei, és megtalálja a férfit, aki óvja, vigyáz rá, és mindennap elmondja neki, milyen gyönyörű. Megígérte, hogy észreveszi majd ezt a férfit, és megadja neki az esélyt, hogy szeresse.

Kétségtelen, hogy Elena ismerte a legjobban. Megérintette a pici félhold medált a nyakában.

Vajon miért nem árulta el neki, hogy foglalkozik a mágiával? Miért nem mondta el, hogy vannak képességei? Mire lehetett egyáltalán  képes?

• – Paul ott állt a ház ajtajában, és biccentett a fejével, hogy menjen be. – Híreim vannak.

A lány még utoljára végignézett a tájon, szívott egy hatalmasat a friss levegőből, majd Paul után ment, hogy visszacsöppenjen a valóságba.

• Megtalálták? – kérdezte a nő, amikor levette a pokrócot, meg a sapkát, és leült a kanapéra. Összedörzsölte a kezeit, és meglehelte az ujjait. A férfi észrevette, és nekiállt tüzet csinálni a kandallóba.
• Még nem. De kiderült, hogy Anton nem csak egy egyszerűen neki dolgozott, Jefrem unokatestvére volt. A rokonát csináltad ki.
• Ó, hát ez igazán nagyszerű. – mondta a lány, és a tenyerébe temette a kezét. – Jó nagy slamasztikába kerültem.

Mikor a gyújtós lángra kapott, Paul alaposan megpakolta néhány fahasábbal.

• Itt nem eshet bántódásod. A legjobb emberek álltak rá, közel járunk, hogy elkapjuk. Ha őszinte akarok lenni, ez még segített is benne, hogy megtaláljuk azt a szemétládát.

Jane felnevetett. – Szóval jól tettem, hogy kinyírtam a srácot.

Paul ránézett, és elmosolyodott. Először, amióta megkereste őt. A nőnek görcsbe rándult a gyomra, olyan szívfacsaróan jóképű volt. Ahogyan pakolta a tüzet, megfeszültek az izmok a karján, a pulcsi pedig nem fedte eléggé a széles vállát ahhoz, hogy ne száradjon ki a nő szája tőle. Elkapta a tekintetét, majd magára parancsolt. Az istenit kislány! A húgod férje volt! Ez minden, csak nem etikus, jobb, ha kivered a fejedből a dolgot.

• Van itt neked valami. – mondta a férfi, levett a polcról egy könyvet, majd a odaadta a lánynak. Jean akkor vette észre, hogy nem könyv, hanem egy napló. Elena nevével fémjelezve.
• Egyszer feljöttünk ide vakációzni két napra. Erre volt dolgom, és gondoltam miért ne lopózhatnánk be, és legyünk egy kicsit kettesben, hiszen megérdemli. Persze akkor sem bírta ki, hogy ne dolgozzon. Aztán egyszer csak észrevettem, hogy ír valamit. Mikor rákérdeztem, azt mondta, ezt neked szánja, és hogy egyszer majd eljössz érte. Azt gondoltam, minek jönnél ide, de láthatóan igaza volt. Nem tudom mi áll benne. Csak azt tudom, hogy teljesen elvakultan írta, mint aki nem is itt jár.

Jean a férfira nézett, majd vissza a naplóra.

• Magadra hagylak. – mondta Paul, és felállt a kanapéról, majd felkapta a kabátját, és eltűnt a szakadó hóesésben. Eddig észre sem vette, hogy esni kezdett.

Jean végigsimított a borításon, majd félve ugyan, de kinyitotta a naplót. Igen, kétség sem fért hozzá, hogy Elena írta. Mindig is gyönyörű betűi voltak.

Drága Nővérem!

Ha tudnád, milyen régóta szerettelek volna beavatni néhány dologba, de úgy éreztem, még nem állsz rá készen, hogy befogadd a mágiát az életedbe. Boszorkány vér folyik az ereinkben.

Minden mese igaz volt, minden elfeledett történet, amit a szüleink és a nagyszüleink meséltek. Évekig kutattam utána, bevetettem minden befolyásomat, hogy kiderítsem, honnan származunk. Egészen Selenáig jutottam, aki Salem egyik leghírhedtebb boszorkánya volt, és akinek sikerült megmenekülnie a haláltól. Üldözték, megvetették, de ő erős maradt. Rád emlékeztet, Jane.

Mindig is erős, független nő voltál, aki a saját akaratán kívül senki másét nem volt hajlandó teljesíteni. Nem tudom, milyen képességgel rendelkezel, de bízom benne, hogy ez majd idővel úgyis kiderül.

Én a jövőbelátás képességét kaptam, ami néha áldás, de leginkább átok. Már tudom, mi fog velünk történni, tudom, mikor jön el számomra az utolsó nap.

Nem szeretném, ha szomorkodnál utánam, nem akarom, hogy végigkísérje az életed a gyász. Én boldog vagyok, minden boldogság belefért ebbe a röpke négy évbe, amit Paullal tölthettem, mert mindent megtett, hogy jól és szeretve érezzem maga. Jó ember. De nem az enyém.

Csak egy állomás voltam, egy csendes kikötő, ahol leteheti a gondjait, ahol megpihen, de tudom, nem erre vágyik. Nem estem teherbe, akárhogyan is akartam, most már tudom, miért.

Jane, neked szükséged van valakire, aki mellett önmagad lehetsz, aki úgy szeret, ahogyan vagy, és ez az ember ott van előtted. Szépen lassan megértettem a tekintetét, megértettem, mire voltam jó. El kellett jutnia hozzád általam. De ez nem baj, tudom, mindennek oka van, és hogy ő boldoggá fog tenni téged, mert minden egyes porcikájával téged szeret. Mellettem ezt nem merte kimutatni, mert hűséges, odaadó ember és esze ágában sem volt megbántani. De én tudom. Látszik abban, ahogyan rád néz.

Kérlek, ne hidd, hogy szomorú vagyok, nem félek a haláltól. Felkészültem rá.

Vigyázni fogok rád a medállal, amit tőlem kaptál, a kis félhold alakú, tudod, a születésnapodon adtam neked, mondván, sose vedd le. Bűbáj van rajta.

Jane, te voltál a legjobb nővér, akit csak kívánhattam magamnak.

Ebben a naplóban mindent megtalálsz, amit sikerült összegyűjtenem, most már a tiéd. Ne tagadd meg, ami vagy, ne félj tőle.

És kérlek, vigyázz Paulra, ahogyan ő is vigyázott rám.

Még találkozunk.

Szeretlek,

Elena

Jane-nek patakzott a könnye, ahogyan elolvasta az utolsó sorokat.  Belelapozott a könyvbe, ami rendkívül részletes rajzokat, igéket, és képeket tartalmazott. Mindent ráhagyott. Boszorkány?

Mégis mit kezdhetne vele? Hiszen legutóbb, amikor megcsillant belőle valami, egy ember meghalt. Talán ez lenne az ő képessége? Vagy talán Elena volt a jó, ő pedig a rossz varázsló? A húga egy légynek sem tudott volna ártani.

Jane összecsukta a könyvet, és magához ölelte.

Paul ekkor lépett be, megtörölte a lábát, és becsukta maga mögött az ajtót. Levette a sapkáját, majd lerázta róla a havat, és felakasztotta a fogasra a kabátjával együtt.

• Jól vagy? – a férfi ijedten nézett a nőre. – Minden rendben?

Jane megtörölte az arcát. – Igen, én csak…nem, nem igazán.

Mikor újra ömleni kezdtek a könnyei, a férfi leült mellé, majd hirtelen magához húzta. Hiába töltött annyi időt kint a hidegben, a teste mégis meleg volt, jólesően meleg, és a lánynak nem volt választása, mint hozzábújni.

Paul megsimogatta a haját, majd a keze lejjebb csúszott a hátára, és amikor a nő felnézett rá, könnyes, kék szemeivel, úgy érezte, nem bírja tovább. Gyengéden felemelte az állát, és megcsókolta.

Jane testét elöntötte a forróság. Egyszerre akart kiszabadulni az ölelésből, és még jobban belefeledkezni.

Gondolkodni sem volt ideje, mert Paul rögvest magához szorította, mint aki el sem akarja engedni. A férfi egy pillanatra elhúzta tőle a száját, csak hogy megnézze, mit vált ki a nőből, de Jane ugyanúgy lángra lobbant, akárcsak ő. A szíve vadul verni kezdett, azt hitte, ez a pillanat sosem jön el. Mert nem volt szabad. Mert nem volt helyénvaló.

Újra megcsókolta a lányt, de azúttal nem volt gyengéd. Éreztetni akarta a nővel, hogy mennyire kell neki, mennyire szeretné, ha az övé lenne, de Jane kiszabadította magát az ölelésből, és felpattant.

• Ezt nem szabad. – fonta össze a karjait, és az ablakhoz sétált. Odakint még mindig szakadt a hó.
• Elena elment. – jelentette ki a férfi, és hátradőlt a kanapén. – Mindketten szerettük, de…
• Ó, tényleg? – csattant fel a lány, majd felkapta a naplót és meglengette a levegőben. – Elmondta. Leírta, hogy mit érez. Hogy nem is őt szereted igazán, és ő ezt tudta. Nagyon jól tudta. El tudod te képzelni, mit érezhetett?

Paul felállt, elvette a naplót, és ledobta a kanapéra, majd megfogta a nő karját. – Igen, Elena tudta, hogy téged szeretlek. Amióta megláttalak, egyszerűen én…

A férfi a hajába túrt. – A francba is!

Jane hátralépett, mert a férfiban indulatok dúltak, hatalmas indulatok, amikre félő volt, hogy reagálni fog. Nem akarta, hogy még egyszer előtörjön belőle az a vörös fény. Nem akart neki fájdalmat okozni.

• Tiszteletben kell tartanunk az emlékét. –suttogta a lány, majd elment a férfi mellett, és bezárkózott a hálóba.

Paul kifújta a levegőt. Makacs nő. Nagyon makacs, de ő is visszacsókolta. Látta a szemét, látta benne ugyanazt az akarást, amit ő is érzett. Évekig visszatartotta ezt az egészet, mert képtelen lett volna rá, hogy fájdalmat okozzon a húgának. Azután nem kereste fel, pedig minden nap el akart indulna, felszállni az első gépre, és bekopogtatni az ajtaján. Azután eljött hozzá. Azt gondolta, talán most alkalma nyílik rá, hogy felfedje neki az érzéseit. De túl makacs ez a nő. – csóválta meg a fejét. Túlságosan keményfejű ahhoz, hogy meglássa, innen már nincs visszaút.

Kinézett az ablakon, majd arra gondolt, a hírszerzője sem talál majd utat ide, ha a hóesés nem áll el. Be kell mennie a faluba, és ott kell felvennie vele a kapcsolatot, mielőtt a hó elzárja őket egymástól.

Felöltözött, majd miután megbizonyosodott róla, hogy elég tüzelőt rakott a kandallóba, és fegyvert is hagyott a házban, írt egy cetlit a nőnek, majd elment.