Félhold 3/2

Ahogy Jean hallotta, hogy becsapódik az ajtó, kimerészkedett a szobából. Nem volt buta, tudta, hogy nem ez az ajtó fogja távol tartani a férfit tőle, de egy próbát megért. Egyenlőre még túl sok volt neki ez az egész, nem tudott még azzal is foglalkozni, hogy Paul hogyan érez iránta. Vagy hogy ő hogyan érez Paul iránt.

Elolvasta a cetlit, amin az állt, siet vissza. Egy fegyvert is hagyott neki, amit már megmutatott neki, miként használja, ha a szükség megkívánja.

Fogta, hátrament vele a kiskonyhába, és elhatározta, hogy készít valami vacsorát a férfinek. Nem mintha az a tipikus háziasszony típus lett volna, de mivel a hegyekbe biztosan nem volt kiszállítás, és az inkognitójukat nem fedhették fel, a gyomra pedig valami ételért kiáltott, hát megnézte, mi van a hűtőben. Húst és zöldséget is talált, így nekiveselkedett egy egyszerű menünek.

Miközben megtisztította a zöldségeket és felvágta a csirkét, rendszeresen oldalra pislantott, hogy leellenőrizze, ott van- e a fegyver, ahova letette.

• Ugyan kislány! – szólt rá magára, hiszen nem kellett félnie. Itt biztosan nem találja meg őket senki, és Paul is mindjárt visszaér. A saját megnyugtatása érdekében bekapcsolta az ezer éves magnót a konyhában, és a helyi csatorna zenéire elkezdte tekergetni a csípőjét.

A tánc és a zene mindig is megnyugtatták. Pontosan ezért ment el aznap este is arra a partira, mert éppen aznap rúgták ki az állásából, mondván, túlságosan temperamentumos. Ez mégis mi a fenét jelent? Hogy nem áll be a sorba, amikor mindenki más bólogat? Hogy van véleménye, és kimeri mondani? Soha életében nem akart szürke egér lenni.

Mi tagadás, mivel kiderült, hogy boszorkány vér folyik az ereiben, így biztosan nem is lesz az.

Szétnézett, hogy van e valahol egy tepsi, hogy mindent, amit összevágott, belepakolhassa, amikor nyílt az ajtó. Hála az égnek!- gondolta. Letette, ami a kezében volt, és elindult, hogy üdvözölje a férfit. Muszáj lesz megbeszélniük a dolgokat, mielőtt kínossá válik az ittlétük.

• Épp vacsorát próbálok…

Jean megtorpant. Az ajtóban nem Paul állt, hanem egy magas, erős férfi. Az arca tetovált, a karjában pedig egy hangtompítós pisztoly, és kaján vigyorral szegezte rá.

• Helló, Jean. – mondta neki tökéletes angol akcentussal. Pedig a nő meg volt győződve róla, hogy orosz. – Vagy szólítsalak inkább Elizabethnek?
• Kérem, én…
• Hallgass! – kiabált rá a férfi, a nő pedig összerezzent. Itt és most meg fog halni.
• Gyerünk, ülj le oda a kanapéra.

Jean nem tiltakozott, leült, a férfi pedig járkálni kezdett fel -alá.

• Megölted a legjobb cimborámat. – mutatott rá a fegyverrel, és eltorzult arca arról árulkodott, hogy nem fogja kímélni a nőt. – Tudod te egyáltalán, mekkora szart kavartál? Hogy kivel kezdtél ki?

Jean a konyha felé pillantott. Ott hagyta a fegyverét.

• Nézz rám, ha hozzád beszélek! – lépett oda a férfi, és a homlokának nyomta a fegyvert. A nő reszketni kezdett, akár a nyárfalevél, de felnézett a férfire, aki elkezdte mohón végigmérni.
• Kár ezért a testért. – sziszegte a fogai között, majd megnyalta a szája sarkát.
• Ha hozzám érsz, úgy végzed, mint a pajtásod. –vágott vissza a nő, de azonnal megbánta, ahogy kimondta, mert a férfi a hajánál fogva felrángatta, majd lelökte a földre. – Térdre, ribanc! – üvöltötte.

A nő félt, de ugyanakkor érezte, hogy növekszik benne valami ismeretlen erő, amit képtelen lett volna megmagyarázni. Tudta, hogy el tud bánni a férfivel. Szinte nem is gondolkozott, kirúgta a pisztolyt a kezéből, majd felpattant, és hozzávágott egy vázát. A férfi meglepettségét kihasználva a konyhába rohant, és felkapta a fegyvert, de a bérgyilkos már a háta mögé került, és az egyik kezével megragadta a torkát, a másikkal pedig kicsavarta a kezéből a pisztolyt.

Nem kapott levegőt, és akárhogyan kapálózott, a férfi sokkal nagyobb és erősebb volt nála, nem tudott szabadulni. Kezdett homályosan látni, levegőért kapkodott, amikor hirtelen a nyakán lévő szorítás enyhülni kezdett, majd a kéz lecsúszott róla.

Jane megfordult, és látta, hogy a férfi összeesik a lábánál a fején ért ütéstől. Paul ott állt, kezében egy kalapáccsal.

• Istenem, Paul. – a nő a férfi nyakába ugrott.
• Itt vagyok. Már itt vagyok. De magához fog térni. Mennünk kell. Gyere. – kézen fogta, és elindultak a kijárathoz.
• Várj. – Jane megtorpant, visszarántotta a férfit. – A napló. Nem hagyhatom itt.
• Jane, ne….

A nő berohant a hálóba, majd felkapta Elena naplóját az ágyról, és amikor kilépett a szobából először egy lövést hallott, majd Paul a hasát fogva összerogyott az ajtóban.

Jane-re rátört a pánik. Tudta, ha nem mozdul meg, ő is mindjárt halott lesz, de a lába mintha földbe gyökerezett volna. Valami hihetetlenül éles szúrást érzett, miközben egy könnycsepp gördült le az arcán. Azután melegség áradt a tenyeréből és jött az erős vörös fény, amely felkúszott a mellkasába, a kezeibe, és érezte, hogy ki akar törni belőle.

A férfi kilépett a konyhából, majd rászegezte a fegyvert, de amikor meglátta a nőt, azonnal meghúzta a ravaszt.

Az idő lelassult Jane számára. A napló kicsúszott a kezéből, és hihetetlen lassúsággal koppant a földön. Látta, ahogyan a golyó lassan felé repül, és hallotta, ahogyan a torkából felszakadó kiáltással együtt kitör belőle egy energiaáramlás, amelyet a férfi felé küldött, és ami a ház másik felébe lökte a férfit, a golyó pedig az energialökettel együtt visszafordult, és belerepült egyenesen a szívébe.

Jane összeesett, zilálva kapkodta a levegőt, majd felnézve észrevette, hogy a bérgyilkos mozdulatlanul fekszik a földön.

• Paul! – súgta, majd odamászott a férfihoz, aki szintén nem mozdult. Megérintette az arcát, majd megnézte, lélegzik-e. – Istenem Paul, kérlek ne hallj meg….

Nem érezte hogy lélegezne, és nem érzett pulzust sem.

• Ne….- zokogva rázni kezdte a férfi testét, majd lélegeztetni kezdte. – Kérlek, ne…

Percekig csinálta, a férfi mégsem mozdult. A hasán lévő sebből folyt a vér a padlóra.

• Paul, kérlek szépen, ne hagyj itt….- könyörgött sírva, majd felemelte a férfi pulcsiját, és a sebre szorította a kezét. – Meggyógyulsz. Istenem, kérlek….

Ráborult keservesen sírva a férfire, de a keze még mindig a seben volt.

Ekkor a nyaklánca, a kis félhold alakú medál, amit a testvérétől kapott kicsúszott a pulcsija alól, és ráesett a férfi mellkasára, pont a szíve felé.

Jane nem is tudta, hogy a szavai, amelyekkel arra kérte az eget, hogy ébredjen fel a férfi, mágikus erővel bírnak, hiszen ő mondta ki őket. Boszorkány vére és a medál segítségével, amelyet Elena valamikor gyógyító búbájjal, és védelemmel vont be, most a segítségére lettek a nőnek. Paul sebe gyógyulni kezdett, és a mellkasa felemelkedett, amint megtelt levegővel.

• Paul? ….- A szeme tágra nyílt, ahogy meglátta, hogy a férfi szemei kinyílnak. – Istenem Paul, azt hittem meghaltál.

A férfi köhögött miközben újra levegőhöz jutott. – Egy kicsit meg is haltam. – suttogta, mire Jane örömében szájon csókolta.

A férfi visszacsókolta, majd felült, és körülnézett a szobában.

• Hát, jól elbántál vele. De jöhetnek mások is, úgyhogy mennünk kell.

Jane segített neki felállni, majd gyorsan pakolni kezdett a táskákba. Öt perc múlva már a kocsiban ültek.

• Értesítettem az FBI-t a férfiról. – mondta Paul, majd a kormányra tette a kezét, és a nőre nézett. – Merre?

Jane felvonta a szemöldökét. – Úgy érted, merre menjünk? Én döntsem el?

Paul bólintott. – Igen. Jefremet megtalálták. Ezt tudtam meg, amikor elmentem. Egy szigeten bujkált, azt hitte, ott nem találunk rá. Lekapcsoltuk a bandát, bár a pénzmosójuk és néhány emberük még szabadlábon van. Ők még bekavarhatnak, de azt hiszem, hamarosan a végére érünk a dolognak.

Jane nagy levegőt vett, majd lassan kifújta. – Akkor valószínűleg visszatérünk az életünkhöz.

Paul felnevetett. – Bebizonyítottad, hogy tudsz magadra vigyázni, és már házi őrizetre sincs szükséged, de ne felejtsd el, hogy házasok vagyunk. Adam és Elizabeth Cross. Emlékszel?

A nő elmosolyodott. – Azok hamis papírok.

Paul összehúzta a szemeit. – Nem emlékszem, hogy lettünk volna nászúton.

• Viccelsz? – nevetett fel a nő, mire a férfi felé fordult, és a tenyere közé fogta az arcát.
• Cseppet sem. Azt hiszed, elengedlek?

Jane gyomra görcsbe rándult, a szíve megtelt érzésekkel. Nyelt egy nagyot, majd megfogta a férfi kezét.

• Nos, azt hiszem, most valami melegebb helyre szeretnék menni. Talán tengerpartra.

Paul finoman a szájához érintette a száját. Puhán, gyengéden. Nem vágy volt benne, inkább ígéret. Megannyi ígéret.

• Nem merek ellent mondani, még elvarázsolsz. – vigyorgott, majd beindította a motort, és megindult a falu felé.

Jane megérintette a kis félhold alakú medált a nyakában. Érezte, hogy bármerre is mennek, fentről valaki mindig vigyázni fog rá.

– Vége.-