Szívrablók- 5. rész

Mikor elküldte a kéziratot a kiadójának, Anna késztetést érzett rá, hogy pezsgőt bontson.

A negyedik elkészült könyve igenis megérdemli az ünneplést.

Odasétált a mini bárhoz, amiben már gondosan behűtve várta az ital, és egy pohár finom édes nedűvel leült az ablakba, hogy Párizs fényeit megcsodálja.

Nagyot sóhajtott, és ahogyan a torkán lecsúszott egy korty, bizseregni kezdett a nyelve.

Annyi mindent köszönhetett ennek a városnak! – gondolta, és igyekezett végigpörgetni magában az elmúlt egy hónapot, amit itt töltött.

Végigjárta a város összes nevezetességét, és megannyi helyszínt bele is szőtt a regényébe.

Embereket ismert meg, akik a barátai lettek, és akikkel biztosan fog még találkozni, itt Párizsban. Hiszen megbeszélték, hogy évente egyszer ellátogatnak ide, beülnek valahova, ahonnan rálátni a városra és elmesélik egymásnak, hogyan alakul az életük.

Anna végigsimított a selyemhálóingjén, és mivel a pohara szépen lassan kiürült, töltött még egyet.

Holnap hazautazik Gödöllőre, hogy a szüleivel karácsonyozzon. Még mielőtt elkezdene a következő könyvén dolgozni, szeretné magát kipihenni- gondolta. Túl sok élménnyel gazdagodott az elmúlt időszakban, amiket tisztességesen fel kell dolgoznia és rengeteget mulatott. Beletúrt a hajába, amikor eszébe jutott, hogy mit tett egy héttel ezelőtt.

Megvonta a vállát, és elsétált a fürdőszobába, hogy lemossa magáról az arcmaszkot, amit fél órával ezelőtt kent fel magára. Mindenki követ el hibákat. Nem is fog többször előfordulni.

Amint kilépett a fürdőből, valaki kopogott az ajtaján.

Rendelt volna vacsorát?  Nem rémlett neki.

Felkapta a köntösét, és ajtót nyitott.

Azután leesett az álla.

• Mégis mit…? Mi a jó fenét csinálsz te itt? – kérdezte, és meglepettségében lecsúszott a keze a kilincsről.

Dénes kezében egy szál rózsa volt, bár ő maga sem tudta, hogy jó ötlet volt-e hozni. Egyszerűen csak nem akart üres kézzel jönni.

• Ezt neked hoztam. – nyújtotta oda a ledöbbent lánynak, aki mellesleg gyönyörűen festett. – Bemehetek?

Anna nem akart a hűvös folyosón állni, és az arra elsétálóknak sem akart műsort, így beengedte a férfit. Tisztes távolságot hagyott kettőjük között. Dénes még mindig fogta a virágot, így lerakta az asztalkára az előszobában.

• Nos – köszörülte meg a torkát – Felhívtál.

A nő felvonta a szemöldökét. – És te képes voltál eljönni ezért ide? Mégis honnan tudtad meg, hogy itt vagyok?

Dénes zsebre vágta a kezét. – Egyébként is itt volt dolgom, gondoltam, megnézem, hogy vagy.

Hazugság volt. Ezt mind a ketten tudták.

• Jól vagyok. – bólintott Anna, és összefonta a kezét maga előtt. – Már elnézést kértem, amiért az éjszaka közepén zavartalak. Matt születésnapja volt, és kicsit sok volt a tequila.
• Matt? – kérdezte a férfi a nőt, és a tekintetük összefonódott.
• Egy barátom.

Anna egyre növekvő csomót érzett a gyomrában. Mégis minek magyarázkodik?

• Kérlek, menj el. – mondta halkan.

A férfi azonban ahelyett, hogy kifelé ment volna, közelebb lépett a nőhöz. Anna automatikus hátrált.

• Mit csinálsz?
• Nézd, én csak…- a férfi látszólag önmagával is küzdött. – Az igazság az, hogy amióta felhívtál, csak rád tudok gondolni. Arra, ami köztünk volt. Meg hogy mekkora barom vagyok, hogy elszúrtam.

A nő felpillantott rá. A szíve hevesen kezdett el verni. A férfi megbánóan nézett rá, és kissé fáradtnak is tűnt, mint aki egy ideje már nem aludt. Kicsit kezdte megsajnálni.

• Ugye tudod, hogy mennyi az idő? – kérdezte tőle a nő, és közelebb lépett egy kicsit.
• Késő. – bólintott a férfi, és megvizsgálta a cipője orrát. – De remélem még nem túl késő.

Egymásra pillantottak. Nézték a múltjukat, és sajnálták magukat, amiért nem tudták visszaforgatni az időd, és szépen helyrehozni mindent.

Dénes nem igazán gondolkozott, amikor odalépett Annához. Egyszerűen csak ösztönösen cselekedett, és mert amúgy se tudta volna magát visszafogni. A nőnek tiltakozni sem volt ideje, a férfi magához húzta, és megcsókolta.

Minden benne volt ebben a csókban. A hetek, amelyeken végig őrá gondolt, és nem tudott koncentrálni a munkájára. A keresés, utánajárás, mire megtudta, hol találja a lányt, és az elrepült hosszú- hosszú órák, amíg ideért. És a vágy. Nagyon sok vágy volt ebben a csókban.

Anna hirtelen elhúzódott. A pulzusa az egekbe szökött.

• Én nem…nem megy, érted? – mondta a lány, és az ajtóhoz sétált, hogy kinyissa. – Most menj el.

Dénes megigazította a kabátját, és egy halk rendben kíséretében elhagyta a szobát.

A nő bezárta mögötte, majd a kezébe temette az arcát, és sírva fakadt.